Több, mint 10 év telt el a film megjelenése óta,
mégis remek szórakozást biztosít mindazok számára, akik megnézek ezt a
Pixar-remekművet.
Kezd újból aktuálissá válni a történet, ugyanis
hosszú várakozás után megérkezett az első előzetese a második résznek, ami a
Finding Dory címet viseli (magyarul valószínűleg a Szenilla nyomában címet
kapja majd).
Mielőtt a tv csatornák napirendre tűznék a bemutató
előtti ismétléseket, addig én megírom nektek róla az ajánlómat.
Biztos vagyok benne, hogy rengetegen láttátok már a
filmet, és olyanok is lesznek, akik most hallanak róla először.
A történet szerint Pizsi, a bohóchal egyedül neveli
egyetlen fiát, Némót, a tenger mélyén. Az erős apa-fia köteléknek köszönhetően
a legjobb barátok lettek, és érhető okokból Pizsi mindentől meg akarja óvni
Némót. Azonban a fia vakmerőségre törekszik, amitől bajba kerül, így Pizsinek
meg kell találnia őt.
A Pixarhoz híven, most is egy felemelő, és nagyszerű
történetet láthatunk, ami erős érzelmi hatással párosul, de egyben szórakoztató
és tanulságos is. A tenger élővilágát részletesen bemutató film kicsiknek és
nagyon egyaránt remek kikapcsolódást biztosít.
Minden egyes előlény külön személyiségjegyekkel
rendelkezik, ami igazán egyedivé varázsolja ezt a történetet.
Kalandokból ugyancsak nincs hiány, ugyanis az
események helyenként örült tempóban zajlanak, de elegendő idő jut egy kis
lélegzetvételre is. Harmonikus tempóban operáénak a lassú, illetve gyors
jelenetek, amik összhangot alkotnak, így a film nézése közben úgy érezhetjük,
hogy mi is részei vagyunk ennek a fantasztikus tengeri világnak.
A legkülönfélébb állatokkal találkozhatunk, és egy
zajos és nyüzsgő harmonikus közösségbe nyerhetünk bepillantást.
A film zenéje olyannyira összhangban áll a
történettel, mintha csak az igazi óceánban zajló harmóniát fejezné ki. Thomas
Newman ezúttal is zseniálisat alkotott és zenéjének dallami még hosszú évekig a
fülünkben csengenek.
- C. J. DeWitt -
- C. J. DeWitt -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése