Vajon mi történhet egy 11 éves lány fejében? Mit
látnánk, ha képesek lennénk belekukkantani?
Valószínűleg ugyanazt, amiről maga a film is szól.
A Pixar három évvel az előző produkcióját követően
jelentkezett ismét egész estét animációs filmmel. Ahogy az elmúlt évek alatt
megszoktuk, most is zseniális történetet alkottak, ami kicsiknek és nagyoknak
egyaránt élvezhető.
Az Agymanókban most Riley mindennapjait kísérhetjük
figyelemmel, pontosabban azt, ami a fejében zajlik. A stúdiótól megszokott ötletességből
és kreativitásból most sincs hiány, és olyan történetet tárnak elénk, amire nem
csupán nagy igény van, hanem egyenesen hiány is.
A történet fő cselekménye az agymanókról szól, akik a
fejünkben lakó kis lények, és segítségünkre vannak és meghatározzák az
életüket, valamint az érzelmeinket. Mindenkinek a fejében ilyen kis manók
élnek, de a film legfőképpen a Riley fejében zajló eseményekre koncentrál. A 11
éves lány a gyerekkor és a serdülőkor között jár, ami tökéletes választás volt,
hiszen ekkor nyílik meg a világ, és nagymértékben változhat meg az ember élete.
Ehhez a változáshoz kell alkalmazkodniuk az agymanóknak is, illetve most még
nagyobb felelősség hárul rájuk, mint korábban.
Egy egész belső világot ismerhetünk meg, és
kalandozhatunk az elme legeldugottabb szegleteiben is.
A Pixar-filmekhez hűen, itt is nagy hangsúlyt
fektetek az érzelmekre, és helyenként valóban nagyon megható a történet.
Mellette persze a humor sem maradhat el, ami ugyancsak színt hoz az amúgy is
színes kis világba.
Igazából ezt a filmet mindenkinek ajánlom, mert
remek szórakoztatást nyújt, nem mellesleg erős tanító szállal is rendelkezik.
- C. J. DeWitt -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése