Alapvetően nincs problémám azokkal a filmekkel,
amiket képregényekből készítettek. Mármint, magával a gondolattal nincs bajom.
Az már más kérdés, hogy az egy kaptafára készülő képregényfilmek
teljesen elrontják az egész mozi hangulatát.
Tisztelet a kivételnek, de én úgy látom, hogy ugyanarra
a sémára van ráhúzva egy olyan történet, amiben a főszereplőt nem Zöld
Darázsnak, vagy Supermannek, hanem mondjuk Amerika Kapitánynak, vagy
Vasembernek hívják.
A legtöbb ilyen jellegű filmet láttam, és majdnem
mindegyik ugyanolyan üresnek tűnt.
A semmitmondó karakterek egy-két különleges
jegyeitől eltekintve (amiktől lesz pár jellegzetes tulajdonságuk, amikkel azonosítani
lehet őket) teljesen jelentéktelenek, és hasonlóak.
És az én problémám tulajdonképpen ezzel van. Egyedi
szuperhősös filmekre szinte vadászni kell. Általában elmegyek megnézni az ilyen
jellegű aktuális filmet, de mindig úgy jövök ki a moziból, hogy már megint
felesleges pénzkidobás volt az egész. Azért valahol reménykedek még, hogy léteznek
igényes képregényfilmek, és ha csak egyet látok a százból, már akkor megérte.
Most pedig egyik nagy kedvenc képregényfilmemről
lesz szó, amit sajnos nem moziban láttam, de azóta legalább egy tucatszor
megnéztem, mert olyan egyedi hangulatot tud biztosítani, ami semelyikhez sem
fogható.
Ez pedig a Watchmen: Az őrzők.
A történet 1985-ben játszódik egy alternatív
Amerikában, ahol a világ az atomháború szélére sodródott, vagyis tulajdonképpen
a kipusztulás szélén állnak. Két erő feszül egymásnak, és a vita annyira
kiéleződött, hogy csupán napok kérdése, mikor indítják útnak az atomrakétákat.
Az őrzők egy olyan szuperhős csapat, akik a 40-es
évek óta azon munkálkodnak, hogy leszámoljanak a bűnözéssel.
Jelenleg a második generációjuk viszi tovább az
örökséget, de az idő múltával ők is eltünedezőben vannak, és a legtöbbjük
visszavonult.
Egyedül Rorschack maradt meg, aki még mindig
próbálja visszaszorítani a bűnözést, és mindent megtesz, hogy a bűntől szennyezett
utcák tiszták legyenek.
Az őrzők kora leáldozóban van. Az emberek legnagyobb
problémáját önmaguk kreálják, vagyis az ember jelenti a legnagyobb veszélyt önmagára.
Egy furcsa esemény indítja el a cselekményt. Az
egyik régi őrző gyilkosság áldozata lesz, ami által felvetődik a kérdés, hogy
vajon ki állhat a háttérben, és milyen indokok vezérelték. Felvetődik a kérdés,
hogy lesz-e több gyilkosság is, illetve kik lesznek a további célpontok. Az
azóta a társadalomba beilleszkedő őrzőket figyelmeztetni kell, mert egy
rejtélyes árnyék is az életükre tör.
A hangulatában a noir filmeket idézi. Megvan benne a
bűnös város képe, az utcákon zajló kegyetlenség, az erőszak és a gyilkosság,
mégis a folyamatos feszültséggel új arculatot ad neki.
Itt nem a hallhatatlan szuperhősökről lesz szó. Olyan
képet kapunk róluk, mintha ők is ugyanolyan emberek lennének, mint mi. Ugyanúgy
megsérülnek, véreznek, és fájdalmat éreznek. Elvégre a szuperhősök többsége
átlagos képességekkel rendelkezik.
Sokkal inkább közelebb állnak hozzánk, mint egy Tony
Start, vagy Amerika Kapitány.
Itt nem a nyakatekert verekedéseken lesz a hangsúly
(nem mintha nem lenne benne), inkább magára a történet drámaiságára koncentrálnak,
kihangsúlyozva, hogy ők is emberek, és ugyanúgy éreznek, mint bárki más.
Nagyon erős atmoszférát teremtettek, amihez a
látvány, illetve a zenék erősen hozzájárulnak.
A Zack Snyder rendezésében készült film olyan egyediséget
mutat, ami más szuperhősös filmben nem lelhető fel. Maga a rendezés is eltér a
megszokottól, jó értelemben persze. Elég csupán a film elején lévő montázst
megnézni, ami egy régi kor felvirágzását és bukását mutatja be.
Tehát, ha vágysz egy igazán zseniális szuperhősös
filmre, akkor a Watchmen neked való.
-C. J. DeWitt-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése